“Az amatőrök remélnek, a profik dolgoznak.”
/Lao-ce

“Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem, az kifogást!”





Aktuális Hírek


Szigorodó hitelnyújtás- 2011.11.21.

Felmérések szerint tovább romlott a bankintézetek hitelezési hajlandósága. Ez szigoródó hitelfeltételekben és kamatok emelkedésében nyilvánul meg.
A bankrendszernek további veszteségeket okot a forint gyengülése is. A forint az év közepe óta 19%-ot esett. A gyengülés újabb terheket ró a hitelesekre is, így egyre több a nem törlesztők aránya is. Egyre többeket sodor a fizetésképtelenség felé a forint mélyzuhanása.
Az európai világból érkező hírek egyre aggasztóbbak, egyre több országot húz magával a válság. Manapság szinte nincs olyan szektor, ahol ne lenne szükséges a költségek lefaragása, a kiadások csökkentése, mely leépítéseket, nagymértékű visszalépéseket jelent.


Végtörlesztés kibővítése- 2011.10.10.

Mától módosult a végtörlesztésről szóló jogszabály. A módosítás értelmében jogszabály szerint végtörleszthetnek azok is, akik devizahitelben adósodtak el. Ezidáig a bankok elutasíthatták a devizahiteleket, arra hivatkozva, hogy jogszabály szerint a devizaalapú hiteleket lehet végtörleszteni. Erre a problémára adott lehetőséget a módosítás. Végtörleszthetnek továbbá a szakaszos folyósítású hitelesek, illetve akik másik bankhoz vitték át hitelüket.
A nagyobb érdeklődés következtében előreláthatólag körülbelül 20%-körül várható az előtörlesztők mértéke. Várhatólag 1000 milliárd forint körül fog végződni a hitelek visszatörlesztése. Érdemes viszont odafigyelni, mivel az Adóhatóság kitüntetett figyelemmel kíséri a visszafizetések forrását.
Az Erste bank hivatalos közleménye szerint a csoportot ért veszteségek és a stabilitás fenntartásának megvédése érdekében 600 millió euróval feltőkésítik a hazai bankját.


Egyre gyengülő forint- 2011.10.05.

A forint az euróval szemben már 300 forint körül jár. Külföldi elemzők szerint kamatemelés várható a gyengülő forint megvédésére, amit nagy valószínűséggel októberre tesznek, így az alapkamat 6,5% -ra nőhet. Az emelést talán azért is várható, mert az eddigi egységes monetáris döntés legutóbb már nem volt teljesen egységben, ugyanis egy tag az emelésre szavazott. Valószínűleg nem kerülhető majd el ez a lépés, ha a forint folytatja gyengülését és eléri a 315 forintos határt.


A bankok védekeznek- 2011.10.04.

A bankok próbálják megtartani a devizahiteleket. A bankszektor egyszerre emelte a forinthitel kamatokat. Ma már nehezen lehet találni 11%-alatti THM-es forinthitelt. Ez egy kényszer védekező lépés a bankok részéről. Egyrészt bevételnövelés céljából, másrészt a devizahitelek megtartása érdekében. Aki forinthitelből szeretne végtörleszteni, annak jól körül kell néznie, mert a bankok kamatai közt eltérések vannak. A kamatemelések ellenére még mindig érdemes megszabadulni a drága devizahiteltől.
Rogán Antal szerint ez az egy időben történő kamatemelés kartell gyanúra ad okot. A Gazdasági Versenyhivatalt és a PSZÁF-et már felkérték az ügy kivizsgálására.
A takarékszövetkezetek is szóba jöhetnek forinthitelek tekintetében. A kérdés az, hogy tőke és likviditási gyengeségük miatt mennyire tudnak igazán beszállni a hitelpiacba.


Az MNB figyel- 2011.10.03.

Kiemelt figyelmet kapnak a bankok. Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak hetente kell a végtörlesztéssel kapcsolatosan adatokat közölniük a jegybankkal.
Eközben a Volksbank végtörlesztési űrlapjába belevették a szövegezésbe, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság megsemmisíti a végtörlesztésről szóló törvényt, úgy az ügyfeleknek a bank által elszenvedett veszteséget is ki kell fizetniük. Erre természetesen a PSZÁF is felfigyelt, mivel ezek a sorok jogi szempontból körülményesek, így a bank módosított a szövegen.


Igényelhető a végtörlesztés- 2011.09.28.

A mai naptól igényelhető a devizaalapú jelzáloghitelek kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztése. Akinek lehetősége van forint hitel kiváltásával, vagy az egyösszegű végtörlesztéssel letudni az adósságát, akár milliós nagyságrendben takaríthat meg pénzt.


A Bankszövetség aggódik- 2011.09.22.

A Magyar Bankszövetség álláspontja szerint a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésnek nagyobb a negatív hatása az előnyeinél. Ennek oka, hogy ha még a hitelesek töredéke is kéri a végtörlesztést, a bankok így is százmilliárdos veszteséget könyvelhetnek el. Ennek pedig negatív hatásai lehetnek nem csak a lakosságra nézve, de a vállalatok tekintetében is. Továbbá a gazdasági növekedésre is negatívan hat, bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot okoz, a jogbiztonságról nem is beszélve. Csökken a befektetők bizalma, ráadásul bizonyosan a hitelkamatok is emelkedni fognak a veszteségek kompenzációja érdekében. Egyes bankok máris kiadáscsökkentésbe kezdtek, azaz a fiókhálózatot nem fejlesztik tovább, esetleges fiók bezárások várhatóak, pénzügyi közvetítőkkel kötött partneri kapcsolatokat bontanak, hogy minél kisebbre szorítsák kiadásaikat.
A bankok az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához fordulnak. Bírósági ítélet viszont akár hosszó hónapok, évek múlva lehet, mivel sem az Alkotmánybíróság, sem az Unió Bírósága nem tud gyorsan reagálni az ügyre.


Végtörlesztés megszavazva - 2011.09.19.

A parlament megszavazta a rögzített árfolyamon történő végtörlesztést, ezáltal jövő héttől megkezdődhet az adósok jelentkezése a bankoknál. A megszavazott törvényt sürgősen kihírdetik, ezért jövő héttől 2012. április 1.-ig lesz hatályban. Az adósok részére a bank felé történő jelentkezési igények leadásának határideje december végéig nyúlik. A bejelentést követően az adósnak 60 nap áll rendelkezése végtörlesztése kiegyenlítésére.
A végtörlesztés lehetősége nem csak a tehetősebbeknek nyújt segítséget. Azok az adósok, akik megtehetik, hogy az adott végtörlesztés lehetőségét kihasználva forinthitelre tudják váltani devizahitelüket, nem csak a havi részletben kell kevesebbet fizetniük, de akár nagyobb nagyságrendű árfolyamnyereséget is elérhetnek az átváltással.
Azonban. A megszavazott végtörlesztés akár a visszályára is fordulhat, mivel ha az erősen jogellenes döntést az Európai Bíróság büntetést szab ki, akkor a bankokat érintő száz milliárdos veszteséget a magyar államnak kell pótolnia. Ha ez így történne, akkor ezt a büntetést az adófizetőknek kell majd fizetniük. Azaz talán több problémát okoz a végtörlesztés, mint hasznot.


Végtörlesztés határidővel - 2011.09.14.

Orbán Viktor nyilatkozata szerint 150-300 ezer között lehet azok száma, akik rendelkeznek elegendő megtakarítással a végtörlesztéshez. A végtörlesztés nem lesz egy örökké nyitva álló lehetőség, ezért a törvény megállapít majd egy időpontot, ameddig igénybe lehet venni a végtörlesztést.
A külföldi elemzők rövid távon kockázatos pénzügyi fenyegetésnek tartják a végtörlesztés lehetőségének bejelentését, ellenben hosszú távon akár kedvező hatásokkal is járhat a régióra nézve. Az osztrák pénzügyminiszter - Maria Fekter - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek írt levelében hevesen tiltakozott a döntés ellen.


Rögzített végtörlesztés - 2011.09.13.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette hatpontos országvédelmi tervét a parlamentben. A devizahiteleseknek a kormány elérhetővé teszi a rögzített árfolyamon történő végtörlesztést, illetve további segítség a víz és csatornadíjra kiterjesztett központi ármeghatározást. Továbbá bejelentették, hogy 30%-os THM felett ne legyen lehetséges a hitel folyósítása. Orbán Viktor véleménye szerint a bankok stabilitását nem veszélyezteti ez a döntés, mert a külföldi tulajdonban lévő bankok mögött ott állnak az anyabankok, a hazai bankok mögött pedig az állam. A bankok a döntés következtében az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához fordunlak.
A banki elemzők véleménye szerint a devizahitelesek nagyon kis hányada tud élni a nyújtott lehetőséggel, mert a bankok számára nem kötelező a devizahitelek forint hitellel történő kiváltása. A bankok viszont így is jelentős veszteségekkel számolhatnak.


180 forintos frankáfrolyamos előtörlesztés - 2011.09.12.

Pénteki bejelentésén Lázár János a Fidesz frakcióvezetője közölte a kormánynak tett javaslatukat.: A devizahitelesek segítése érdekében adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben lehessen végtörleszteni. Ez azt jelenti, hogy a svájci frank alapú hiteleknél 180, az euró alapúaknál 250 forintos árfolyamon lehet végtörleszteni, a bankoknak pedig a tranzakció költségét át kell vállalniuk. Az ügyfelek saját erőből, vagy forint alapú hitelre történő váltással hagyhatná el a devizahitelét. A kormány további tárgyalást folytat a javaslatról.
Amennyiben ez a javaslat megvalósulna, sok bank tőkebevonásra kényszerülne, százmilliárd forintos veszteséget könyvelnének. A PSZÁF és A Magyar Bankszövetség szerint is ez a javaslat súlyosan veszélyezteti a pénzügyi intézményrendszer stabilitását és makrogazdasági következményekkel járhat. A javaslatot egyelőre sokan bírálják.


Új, támogatott hitel érkezik - 2011.09.09.

A kormányzat igyekszik ott segíteni, ahol tud, ezért az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete segíti a problémás kölcsönnel terhelt ingatlanok vevőit. Az új rendelet szerint új ingatlanoknál 10, használt ingatlanoknál pedig 6 millió forint lesz a maximálisan felvehető hitelösszeg. Ez a támogatott hitel kizárólag egy kölcsön szerződéssel vehető majd igénybe, tehát több hitellel nem rendelkezhetnek majd a felvevők. Az új rendelet támogatja mind a bajba jutott hitellel terhelt ingatlant vásárlókat, mind pedig az anyagi helyzetük miatt kisebb otthonra vágyókat.


Javaslat a Fix hitelkamatra - 2011.09.09.

Szász Károly a PSZÁF elnöke fix, vagy referencia kamatlábhoz kötött kamatot javasol a lakossági terület kölcsöneire a futamidő teljes ideje alatt.
Az utóbbi években elszaporodó és nagy életmódi problémákat okozó devizahitelezéssel kapcsolatban a kialakult helyzetért az akkori kormányzatot, bankokat, azon ügyfeleket, akik nem olvasták el alaposan a szerződéseket, illetve a szabályozó hatóságokat tette meg felelőssé. Szász Károly véleménye szerint Simor András jegybankelnöknek előre látnia kellett volna a devizahitelezés növekedésével járó konrollálhatatlanságot, s hogy ez veszélybe sodorhatja a bankrendszert, a nemzetgazdaságot.


Svájc rögzítette a frank árfolyamát! - 2011.09.06.

Percek alatt 20 forintal esett a frank árfolyama a délelőtt folyamán. A svájci jegybank közlése szerint a frank erősödés megállítása érdekében az euróval szemben 1,20-as árfolyamot határozzák meg.
Svájc a lépést a frank felértékelődése által keltett nagymértékű svájci gazdasági károk megállítása érdekében tette. A svájci jegybank nem engedi, hogy a frank 1,20-as szint alá merüljön az euróval szemben, s ennek köszönhetően hatalmasat gyengült a frank az euróval szemben, így a frank a forinthoz mérten is esett.


Árfolyamgát törvényi rögzítés / Fészekrakó hitelek segítése - 2011.09.05.

Pénteken nyújtotta be javaslatát a kormány a parlamentnek a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, s a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló törvény módosításáról.
Közel 30 ezer fészekrakó hitelszerződés él, melyből közel 20 ezer svájci frank alapú, a többi rész euró alapú. Az árfolyamrögzítésre ezen hiteleknek adódik lehetőség.
A kormány javaslatának célja a 2015. Január 1.-je előtt lejáró hitel szerződések árfolyamrögzítésének kiterjesztése, illetve törvénybe foglalva, hogy olyan devizakölcsönökre is alkalmazható legyen, ahol a fedezet részben a lakóingatlanon, részben állami kezesség.


Romló euróövezeti hangulat - 2011.08.31.

Az EU-bizottság közleménye szerint romlott az euróövezet gazdasági hangulatának indexe. A bizottság felmérése szerint 98,3 pontra csökkent a júliusban 100 pont felettiről.
A Standard and Poor's véleménye, hogy a lassulás feltehetőleg egy újabb recesszióval fenyegetheti európát, viszont a hitelminősítő intézet bizakodóan áll az elkövetkezendő időkre várt növekedéssel kapcsolatban.

Jean-Claude Trichet ( az európai központi bank elnöke ) állítása szerint emellett a gyenge növekedés mellett meg fog maradni a bizonytalanság, az utóbbi időben tapasztalható pénzpiaci feszültségek miatt.


A 75 évet betöltve fizetni kell - 2011.08.26.

A devizahitelesek előtörlesztéssel, vagy egy összegben a futamidő végén korábban kénytelenek lesznek rendezni a szerződésből hátralévő összeget azok az adósok, akik az előtt töltik a 75. életévüket, mielőtt lejárna hitelük futamideje.


Távozik a Standard and Poor's vezér - 2011.08.24.

Deven Sharma az után hagyja ott az elnöki széket, miután lerontotta az Egyesült Államok legjobb "AAA" -adós besorolását. A Washingtoniak szerint a Standard and Poor's hibás számításokra alapozva hozta meg a leminősítés döntését. A hírek szerint Deven Shamara távozása után tanácsadóként fog dolgozni a Standard and Poor's anyavállalatánál, a McGraw-Hill Companies-nél.


Törlesztőrészletek rendelete - 2011.08.23.

A rendelet szerint 30 évvel haladhatja meg legfeljebb a gyűjtőszámla hitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés futamideje a felvett devizakölcsön eredetileg meghatározott futamidejét, viszont maximum a hiteladós 75. életévének betöltéséig terjedhet.


Nem tolonganak az árfolyamrögzítésért - 2011.08.23.

Az árfolyamgátat 2015-ig garantálják a bankok és a határidő után sem emelkedhetnek a törlesztő részletek 15%-nál nagyobb mértékben a rögzítés következtében. Az MTI által megkérdezett bankokban nem tapasztaltak nagyobb rohamot az árfolyamrögzítések irányában. Az igénylések száma a legnagyobb hazai bankoknál alig haladta meg összesen a 300 ügyet. A rögzítéssel kapcsolatban egyelőre inkább csak érdeklődéssel fordulnak az ügyfelek a bankukhoz.

A recessziótól való félelem árnyékában a nagyobb európai indexek 3-6%-ban estek, így a hazai piac is bukott. A svájci frank sajnos ettől megerősödött.


Hitel / Hírek - mindenek előtt, az Ön informáltsága érdekében!